Ebben a cikkben a kedvenc vitaminomról, a C-vitaminról és hatásairól lesz szó. Az őszi-téli, valamint kora tavaszi időszakokban a megelőzés kapcsán oly sokat hallhatunk erről a sokak által ismert vitaminról.
A C-vitamin egy vízben oldódó vitamin, melyet az emberi szervezet nem tud előállítani, így külső forrásból kell gondoskodni pótlásáról. Kimutatása Szent-Györgyi Albert munkásságához kötődik, aki kutató munkája során a szegedi pirospaprikában mutatta ki nagy mennyiségben. (1)
A szervezet antioxidáns rendszerének fontos része ez a vitamin. Az egyik legfontosabb hatása, hogy védi a szervezetet az oxidatív stressz, a szabadgyökök káros hatásaival szemben. Éppen ezért azon kórképek, pl. szív- és érrendszeri betegségek, idegrendszert érintő betegségek, daganatos betegségek, korral összefüggő betegségek (pl. makula degeneráció – időskori látásromlás), kialakulásában megelőző hatása lehet, melyek összefüggésben vannak az oxidatív stresszel. (2, 3, 6)
Az immunrendszer megfelelő működéséhez is jelentősen hozzájárul, mely többek között a B- illetve T-limfociták-ra, ellenanyag termelésre, valamint fagocitózisra gyakorolt hatásában is megnyilvánul. Ez pedig a jelenlegi időszakban kiemelten fontos lehet minden korosztály számára egyaránt. (4)
Antioxidáns szerepe mellett fontos enzimrendszerek alkotóeleme és a szervezet több anyagcsere folyamatában is jelentős, pl. folát anyagcseréje, szerepet tölt be. (5) Továbbá a növényi táplálékokban található vas (nem-hem vas) felszívódását támogatja, mely azok számára különösen fontos, akik étrendjében a növényi eredetű ételek nagyobb számban fordulnak elő. (5, 11)
A kollagén szintéziséhez elengedhetetlen, így a szervezet olyan területein, ahol kollagén típusú fehérjék találhatóak, pl. csontok, ízületek, inak, izmok, bőr, köröm, haj, agy, szív és az emésztőrendszer, kifejti áldásos hatását. (6)
A pajzsmirigy működéséhez, a T3 illetve T4 hormonok termelődéséhez szelén mellett C-vitaminra is szükség van. Ezáltal pajzsmirigy problémák esetén gondolni kell pótlására. (7)
Támogatja karnitin szintézisét, mely az izomműködés során, és a zsíranyagcserében, valamint a termékenységben is fontos szerepet tölt be. (8, 9)
A fehérjéket építő aminosavak anyagcseréjéhez és ezáltal a fehérjeszintézishez, valamint több hormon, illetve ingerület átvivő anyag előállításához és működéséhez is szükségeltetik. (10)
Az E-vitaminnal, mely egy ugyancsak fontos antioxidáns vitamin, különös módon működik együtt, mely az E-vitamin regenerálásában mutatkozik meg. (10, 12)
A felsoroltak mellett természetesen még számtalan folyamatban vesz részt a szervezetben.
![]()
Mint ahogyan minden ember egyedi, így a szervezet C-vitamin szükséglete is egyénenként változik, melyet nagyon sok minden befolyásolhat. A dohányzás, a stressz, a helytelen táplálkozás, gyulladás, immunműködés, betegségek (pl. pajzsmirigy túlműködés, emésztőrendszeri betegségek, gyomorfekély, fertőző betegségek) stb. jelentős hatással vannak szintjére. Továbbá az ilyen esetek mellett még a várandósság és szoptatás is növeli a szervezet C-vitamin igényét.
Több létfontosságú szervünk, mint a máj, mellékvese, agyalapi mirigy tárolja, viszont a napi szintű pótlásáról gondoskodni szükséges. Pótlását étrend-kiegészítőkkel, valamint természetes módon is megtehetjük. A természetes C-vitamin tartalmú termékek az L-aszkorbinsav mellett még bioflavonoidokat, melyek támogatják a C-vitamin sejtekbe jutását, valamint egyéb mikrotápanyagokat, mint pl. E-vitamin, K-vitamin, B-vitaminok, cink, réz, is tartalmaznak. Éppen ezért a természetes, illetve magas biológiai hasznosulási hatásfokkal rendelkező C-vitamin forrásokat is célszerű fogyasztani napi szinten. (10)
A felszívódása dózisfüggő. Nagyobb mennyiségek bevétele esetén csak kisebb mennyiségben képes felszívódni így fogyasztása elosztva javasolt a nap folyamán.
Javasolt természetes forrásai: Zöld zöldségek, Homoktövis, Egres, Csipkebogyó, Acelora, Ribizli, Citrusfélék
Felhasznált irodalom: 1. Az élő állapot (A. Szent-Györgyi, 1972) 2. Free Radicals, Antioxidants in Disease and Health (L.A. Pham-Huy és mtsai. 2008) 3. Antioxidant and Oxidative Stress: A Mutual Interplay in Age-Related Diseases (B.L. Tan és mtsai. 2018) 4. Vitamin C and Immune Function (A.C. Carr és mtsai. 2017) 5. Vitamin C (ascorbic acid): new roles, new requirements? (S.N. Gershoff, 1993) 6. New developments and novel therapeutic perspectives for vitamin C (H.E. Schellhorn és mtsai. 2007) 7. The role of selenium, vitamin C, and zinc in benign thyroid diseases and of selenium in malignant thyroid diseases: Low selenium levels are found in subacute and silent thyroiditis and in papillary and follicular carcinoma (R. Mancayo és mtsai. 2008) 8. Role of L-carnitine in female infertility (A.Agarwal és mtsai. 2018) 9. Effects of L-carnitine and L-acetyl-carnitine on testicular sperm motility and chromatin quality (E.Aliabadi és mtsai. 2012) 10. Synthetic or Food-Derived Vitamin C—Are They Equally Bioavailable? (A.C. Carr és mtsai. 2013) 11. Iron bioavailability and dietary reference values (R.Hurrell és mtsai. 2010) 12. Interaction of ascorbate and alpha-tocopherol (A. Siepelmeyer és mtsai. 2016)
