Rohanó világunkban egyre többet hallhatunk egy fontos szervünkről, a mellékveséről. Sokan csak akkor hallanak róla, amikor a nem megfelelő működésből, diszfunkcióból következően valamilyen egészségügyi kihívás jelentkezik és azt próbálják kezelni, ám sikertelenül, mert nem a probléma gyökerét, azaz a mellékvese működésének zavarát oldják meg.
A mellékvese páros szerv, a vesék felső csúcsán találhatóak meg és kéreg-, valamint velőállományból állnak. Vezérlését a vegetatív idegrendszer szimpatikus ága, valamint az agyalapi mirigy látja el. Az általa termelt hormonok különböző élettani folyamatokra valamint szervek működésére gyakorolnak hatást. Befolyásolják a vércukorszintet, testsúlyt, a vérnyomást, az immunrendszer működését, a szervezet só- és vízháztartását, a szervezet stresszre adott válaszát, a méregtelenítő folyamatokat, stb. Tehát a mellékveséknek nagyon fontos szerepük van a szervezet egészét illetően.
Egyik fő hormonja a kortizol, mely nagyon gyakran emlegetett hormon. Fő szerepe a stresszhelyzetekhez való alkalmazkodás támogatása, az erőforrások mobilizálása, vércukorszint emelése, a légzés felgyorsítása, a vérnyomás és pulzus, test vérellátásának fokozása annak érdekében hogy az izmok működési hatékonyságát és az éberséget növelje. A reggeli órákban termelődik a legnagyobb mennyiségben, így „ébreszt” fel minket. Optimális szintje a hormonális egyensúly miatt nagyon lényeges.
A szervezetet a nagyobb esetleg tartós fizikai, mentális vagy lelki terhelés következtében érő külső vagy belső ingerek jelentősen igénybe veszik és ezzel egy úgynevezett mellékvese-stresszt idéznek elő, bekapcsolva tartósan az „üss vagy fuss” reakciót. Ilyenkor kezdetben a mellékveséket túlműködés jellemzi majd ha ez tartósabban fenn áll, akkor egy idő után kimerülés, kifáradás és az abból következő alulműködés következik be.
A következő jellemző tüneteket figyelhetjük meg ilyenkor ![]()
- Túlműködés: vérnyomás emelkedés, magasabb vércukor és inzulin szint, elhízás – hormonális hízás főként hasi tájra, ödémásodás – vizesedés, fejtetői kopaszodás, izomgyengeség és végtagok elvékonyodása, a gerincoszlop nyaki részén jelentkező zsírpúp, lassú sebgyógyulás, bőrproblémák (pl. fekélyek, striák, pattanások, aknék), hölgyeknél fokozottabb szőrnövekedés stb.
- Alulműködés: reggeli nehézkes ébredés, reggeli ébredés szorongással, kimerültség érzése, alvászavarok, állóképesség csökkenése, immunrendszer működés csökkenése és gyakoribb betegeskedés, ingadozó hangulat – érzelmi labilitás és ingerlékenység, lehangoltság vagy akár depresszió hajlam, libidó csökkenése, alacsony testhőmérséklet – hideg végtagok, fázósság, ételek erős sózása, ingadozó vércukorszint, magas pulzus, menstruációs zavarok akár anovuláció, koncentrációs zavarok, memória problémák, stb.
A túlmüködés valamint a kifáradást követő alulműködés következtében különböző egészségügyi kihívások is jelentkezhetnek társbetegségként, mint pl. ![]()
Pajzsmirigy működési zavarok pl. alulműködés; Szív- és érrendszeri betegségek; Magas vérnyomás; Metabolikus betegségek; Inzulinrezisztencia; Leptinrezisztencia; Gyulladásos betegségek; Autoimmun betegségek; Ösztrogéndominancia és az abból következő nőgyógyászati problémák pl. meddőség, endometriózis, mióma, daganatok; Csontritkulás, stb.
Következő cikkemben részletesebben bemutatom ezen egészségügyi kihívások lehetséges hátterét valamint megnézzük azokat a tényezőket, melyekkel befolyásolhatjuk mellékvesénk működését.
Sok szeretettel,
Bartalis Bertalan
Okleveles agrármérnök
Holisztikus és funkcionális táplálkozás tanácsadó
Természetgyógyász, egészségmentor
Felhasznált irodalom:
- Az orvosi élettan tankönyve (A. Fonyó: 2011)
- Mellékvese betegségek (K. Rácz Dr.)
- A mellékvese betegségeinek diagnosztikája (K. Rácz Dr.)
- Endokrin betegségek felnőttkorban (E. V. Nagy, 2021)
- Adrenal insufficiency (S. Hahner és mtsai, 2021)
- Cortisol level dysregulation and its prevalence—Is it nature’s alarm clock? (C. Jones és mtsa, 2021)
- Uterine bleeding: how understanding endometrial physiology underpins menstrual health (V. Jain és mtsai, 2022)
